Sió-Valley Tengerimalacok mindennapjai!

Megszületett tenyészetünkben a T-alom október 22-én. Amidala három csöppségnek adott életet, két hímnek és egy nősténynek.

Trinity - lila-sáfrány argente angol rövidszőrű nőstény

Theo - sáfrány angol rövidszőrű hím

Til'c - krém-fehér angol rövidszőrű hím

Előző bejegyzésemben írtam, hogy nemcsak jó, hanem rossz is történt velünk. Sajnos el kellett búcsúznunk Jenifertől, aki most már az örök zöldségmezőkön rohangál társaival. Nagyon sajnálom a mai napig, és hiányzik a tenyészetből. Az egyetlen szatén malacom volt, nekem ő úgymond álommalac volt.

Emlékezzünk rá egy kicsit.

Eddig úgymond hanyagoltam a blog írását, amire nagyon jó indokom volt. Mi is? Csupán annyi, hogy a tenyészet két gazdája, vagyis mi esküvőre adtuk a fejünket. Most már túl vagyunk a nagy eseményen, így ismét több figyelmet fordíthatunk minden eddig elhanyagolt dolognak, így a blogírásnak is.

Nagyon nagy dolgok állatok terén nem történt, kivéve egyet, de az elég nehéz még most is, és erről későbbiekben egy külön bejegyzésben szeretnék majd írni.

Néhány képet teszek fel majd fel.

Sajnos nem könnyű az élet! Főleg akkor, ha az ember fia és lánya úgy dönt, hogy kicsit komolyabban kezd foglalkozni az állatokkal. A tegnap délután, este, éjjel és a mai nap nem volt könnyű, és nehéz is írni bármit.
Mélységesen felháborít az a dolog (amit most már többedszerre olvasok a héten), hogy egy kisgyerek (és bocsánat a kivételeknek) azzal az agyament ötlettel áll elő, hogy neki van két állata, és akkor ő most tenyészteni, pároztatni szeretné őket. Persze ha az állat ellátásáról van szó, az más kérdés. A malacnak tökéletesen jó a Pepe táp, mert hiszen az mindenhol kapható. Hát hogyne! Különben is apuka, anyuka ezt nem engedi, meg azt sem. Kérdem én, hogy akkor amikor gond van az állattal, és elkellene menni vele az állatorvoshoz, akinél súlyos ezreket kell fizetni, AKKOR MI LESZ?
Meg különben is két állattal ne akarjon senki se tenyészteni!

Na, de nem emiatt kezdtem bele ebbe a bejegyzésbe. Sajnos újabb szomorú nap köszöntött ránk, elmondhatom, hogy a péntek 13. nem szerencsés napunk.
Mai napon Edita távozott az Örök lucernamezőkre. Gond volt a kicsikkel, ami az ő életét is megkövetelte.

Nehéz ez, hiszen nem egy egyszerű döntés előzte meg a vemhességét. Az előző szülése sem volt könnyű, hiszen állatorvosnál szültünk, ami után (valószínű kálcium hiány miatt) nem igazán tudta használni a hátsó két lábát. Azonban helyrejött. Sokáig elmélkedtünk, hogy mi legyen. Több tenyészetben láttunk rá példát, hogy minden rendben volt másodszorra, de olyat is, hogy nem.
Meghoztuk a döntést, hogy megpróbáljuk. Rossz döntés volt, de ezt csak utólag tudjuk belátni.

Egy valaminek jelenleg nagyon őrülök (fentiektől eltekintve), mégpedig, hogy az elkövetkező időszakra vége a szüléseknek, vemhességeknek, egy kicsit fellélegzünk.

Malacainknál is, úgy mint az iskolásoknál megkezdődött a VAKÁCIÓ!

Mint ahogy azt már ígértem, néhány fotó Amidala picinyeiről is.

Samantha:

Szaffy:

Stella:

Seherezádé:

Szombaton (június 7.) második alkalommal vettünk részt a cégünk (ahol dolgozom) családi rendezvényén kisállatsimogatóval. A tavalyi évben én vetettem fel az ötletet, hogy ismerkedjenek az emberek ezekkel a tüneményes állatokkal. Akkora élmény volt mindenkinek, hogy az idén már felkérés alapon működött. Persze ehhez egyedül kevés voltam, így Zerényi Laci csatlakozott hozzám ismételten segítségnek (Akinek szintén csak köszöni tudom, hogy eljött és kitartott egész nap).

Az idén közvetlenül a Balaton partján került megrendezésre az egész napos családi program. Pontos számot nem tudok, de háromezer fő fölött volt a dolgozók, és azok ismerőseinek, családjainak a száma.

A tengerimalacok közül szinte az összes fajta bemutatásra került. Plusz volt még aranyhörcsög és a mi dzsungáriai törpehörcsögünk, Domi is.

Elmondhatom, hogy mindenki nagy örömmel simogatta meg az állatokat. Akik valljuk be, hogy a nap végére elég rendesen elfáradtak. Ennyi simogatásban régen volt részük.

A legnagyobb kiváncsiságot Domi okozta, mivel ő folyamatosan bújkált, így mindenit az érdekelt, hogy abból az akváriumból hol van az állatka.

Készült néhány kép is!

A cím azt hiszem, hogy nagyon sokat sejtett. Hosszabb várakozás után végre megszülettek Amidala babái. Képeket, amint időm lesz, akkor készítek.

Mint azt már írtam, a budapesti hétvégénk alkalmalmából malacsitterhez került Ami, biztos, ami biztos alapon. Persze nem produkált semmit sem. Több napig mellette üldögéltem, feküdtem várva-nézve, hogy na talán most lesz az az alkalom, amikor szülni fog. Nahát, ebből semmi sem történt.
Aztán persze amikor legkevésbé vártam, végre megcsörrent a telefonon. Történt ez úgy, hogy próbálgattam a menyasszonyi ruhákat a szalonban, amire a drága páromnak is ott kellett volna már lennie. Állok a dög melegben a ruhában, erre csörög a telefon, hogy ő akkor most nem jön a szalonba, mert Amidala szül. Nade akkor nem igazán voltam rögtön indulokos állapotomban, így a reakcióm a "Jó és most mit csináljak" válasz volt. Ruha le, még nézelődtem, aztán iszkiri haza. Addigra már megvoltak a pindurok.

Előtte már voltak tőlünk találgatások, hogy milyen picik várhatók. Na már most a szín igazából bejött, mivel nagy választás nem volt. A négy piciből (ja igen négyen születtek) kettő sáfrány, kettő pedig krém. A malackák fajtája már okozott némi meglepetést. Bár ha őszinte szeretnék lenni, akkor valamit már sejthettem. Az viszont egy kicsit elszomorít, hogy a négyből egy sem lett angol bóbitás (pedig nagyon vágytam rájuk).
Na szóval a négy babából egy US-teddy lett, a másik három pedig angol rövidszőrű. Született már nálunk egy rex, de a teddy teljesen "más" volt számunkra. Nagyon édes kis szőrgombóc, és nem mellesleg vasgyúró.
Mind a négy baba lány lett, ami külön örömként ért minket. Nincs törött fül sem. Egyszóval gyönyörűek.

Ismét egy hosszabb lélegzetvételű szünetet tartottam a blogbejegyzéseknél, amiért őszintén szólva szégyelem is magam.

Megnézve az utolsó bejegyzés dátumát mégjobban szégyelem magam, hiszen már majdnem egy hónapja egy sort sem írtam, ráadásul a honlapot sem frissítettem. Aki ismer, az tudja, hogy megtudok őrülni olyan honlapoktól, amik több héten keresztül nem aktualizálnak. Na, most ugyanebbe a hibába estem én is, vagyis saját magamra akadtam most ki.

Akkor "röviden" a történtekről. Bár lehet, hogy tényleg rövid lesz, mert közben mellettem Amidalát figyelem, hogy akkor most szülni fog, vagy nem. Persze az is lehet, hogy már megint - az előző két szüléséhez hasonlóan - húzza a fejemet, aztán jól megszivat.

Május 1-je. Nálunk nem a munka ünnepe volt, abban biztos vagyok. Aki aznap látott minket, azt hiszem minimum azt megállapította, hogy nem normálisak, de valami shownak fogta fel az egészet. Történt ugyanis, hogy ünnep lévén a "nagy gazdiéknál" töltöttük el az ebédet és a délutánt. Baba és Jenny is velünk jött, hogy egy jót legeljenek a nagy zöld udvarban. Ez így is történt, viszont hazafelé beugrottunk a lucerna mezőnkre. A "nagy gazdinak" pedig az a hülye ötlete támadt, hogy nézzük meg mit csinálnak az állatok a hőn szeretett lucernatáblában. Na el lehet képzelni. Persze, én mint nem normális ebbe belementem. Leraktam Babát a lucernába, aki szépen elkezdte enni azt. Ezután következett Jenny. Na ez a lépés helytelen volt. Jenny azzal a lendülettel bespúrizott az autó alá. Halkan jegyzem meg, hogy az autó mögötti rész nem lucerna volt, hanem egy erdőnek nem nevezhető fás, őserdős kavalkád derékmagasságig csalánnal. Ezt a kockázatot nem vállaltuk, hogy oda befusson, mert az életbe nem találtuk volna meg. Mindketten lefeküdtünk az autó mellé, hogy hátha valamelyikünk eléri. Nem jött össze, viszont a kapálózásommal elértem azt, hogy kifutott az autó alól közvetlenül a lucerna mezőre (ami akkor szintén már erősen térdig ért). Mivel a rossz térdeim miatt elég nehéz volt felkelnem, ezért a másik gazdi felugrott, majd futott Jenny után. Esküszöm, hogy én ott fekve könnyesre röhögtem magam, ahogy néztem, hogy a párom eszeveszetten futkos a térdig érő lucernában, és néha lehajol közbe. Ha valaki esetleg véletlen megörökítette, azt megkérem, hogy jutassa le a jelenetet hozzánk. :))

Ja, igen, és hogy miért is nem dolgozom folyamatosan a honlapon, illetve a blogon. Ennek nagyon egyszerű okai vannak. Balaton partján élvén, már a nyarat próbálom leszervezni, ami azt jelenti, hogy nyáron foglalkozom nyaralók kiadásával, takarításával, és minden egyébbel.
Mindezen kívül a szeptemberi esküvőnkre készülünk. Aki szervezett már esküvőt, az tudja, hogy nem egy leányálom.

Hétvégénket Budapesten töltöttük vendégeskedésben, családi meghívásokon, ruhapróbákon. Csütörtökön is már úgy voltam vele, hogy az állatokat sajnálom közel három napra magára hagyni, de mivel nagyon jó malacsitterünk van, nyugodt voltam. Igen, de akkor felötlött bennem, hogy Amidalának bizony itt az ideje, hogy szülljön. Igazából a héten kellene, de már nagyon elfeküdt péntek reggel, csütörtök este, ja és két ujjnyira ki volt tágulva.
El kellett döntenünk, hogy mit tegyünk. Magára hagyni nem akartuk. Megkockáztassuk a hosszú utat oda-vissza és stresszeljük, vagy pedig a malacsitterünkre hagyjuk - akiről tudni kell, hogy nem látott még szülést. Mérlegeltünk, és az utóbbi verzió maradt. Egész hétvégén, amikor megcsörrent a telefon, már rögtön a frász jött rám, hogy szül és valami gond van. A vége persze az lett, hogy nem szült meg. Dehát Amidala, az csak Amidala maradt a hosszú várakoztatási idejével.

 Ezuton is köszönjük a malacsitterünknek önzetlen segítőkézségét.

Na mára két posztot is írok nektek. Múltkor elkezdtem az állatkert bemutatását, ami lényegében egy kis történeti bemutatást is takar. Elég érzékenyen érintett az előző rész, de megerőszakolom magam, és folytatom.

Picur

Picur a második tengerimalacunk volt. Sajnos őt is múlt időben kell írnom. Az ő története is érdekes, legalábbis számomra. Bubka már jó ideje nálunk volt, jobban mondva pár hónapja. Ekkor már többet olvastunk, tudtunk, hallottunk a tengerimalacokról. A tengerimalacok társas lények olvastuk mindenhol. Ezen felbuzdulván elkezdtem újabb hadjáratomat, hogy kellene egy társ Bubka mellé. Sehogy sem akart az időbe beleférni, hogy a félötig nyitvatartó állatkereskedésbe eljussunk, főleg úgy, hogy a párom ötig dolgozott. Egyszer mentem haza, a szobába belépve üdvözöltem a pindurkát. Ekkor vettem észre, hogy ketten vannak már az akváriumban. Meglepi volt a javából. Őrült kinézete volt, és nagyon kis pindurka volt a másikhoz nézve. Első kérdésem az volt, hogy milyen nemű. Persze a drága párom erre nem igazán figyelt. Szerencsénk volt, mert lány volt ő is. Bárki meglátta, mindenkinek megtetszett muris kinézete. Jobban volt inkább punk, mint normális malac. Igazából a külső kihatott a belsőre is, mert egy őrült volt. Teljesen más volt, mint a másik. Ő inkább volt a párom malaca, mint az enyém. Nagyon jól kijött a két malac, annak ellenére, hogy mind a ketten főnöknek érezték magukat.

Nálunk töltött ideje alatt kétszer szült. Bubkához hasonló módon csak az egyik alom maradt életben. Halálát szintén tüdőgyulladás okozta tavaly tavasszal. Egy biztos, hogy őt is a szívünkbe zártuk egy életre.

Régen nem írtam, ami miatt egy kicsit szégyelem is magam. Ez valószínűleg annak is köszönhető (mármint a nemírásom), hogy most minden rendben van körülöttünk. Lekopogom nagyon, de két hete nem igazán volt gond az állatfarmmal. Szombaton munkanap volt, de ennek ellenére egy kicsit későbbi időpontban takarítottunk. Kihasználva a jó időt, gyorsan (inkább lassabban) megépítettünk egy kinti kifutót. A lányok kerültek ki a takarítás idejére. Még le se ért a fenekük, már rögtön elkezdték a füvet enni. Nagyon édesek voltak, ahogy napozgattam, futkároztak. Persze azért nem volt zökkenőmentes a kinti lét. Hiszen a fő őrült, azaz Amidala főhercegnő nem igazán álhatta, hogy van körülötte más is, így mindenkit megkergetett és "megbúbolt". Az ő kinti léte ezáltal elég rövidre nyúlott. Ezután persze a többi lány nyugalommal nyugtázta, hogy vége a veszélynek és tovább lakmároztak. Persze szegény fiaink megint alulmaradtak, dehát a nagyfiúkat nem igazán szeretném összerakni, de most a négynapos ünnepben rájuk is sor kerül, ha az időjárás is úgy akarja.

Képek persze nem készültek, mert a fényképezőnk még mindig sebesült, vagyis nem sebesült, hanem nem bírta az íróasztalról leesést, és ezáltal végkimerülésben kimúlt.

Félálomban, vagy félig éberen arra jöttem rá, hogy az állatkert lakóit még be se mutattam. Mindegyik tengerimalac egy külön személyiség, mindegyik külön történettel került hozzánk, van története. Megpróbálok a bemutatásra kerülő állatokat hozzánk kerülés ideje szerint sorbatenni. Természetesen bekerülnek a már nem nálunk lévő, vagy már a Szivárvány-hídon átkelt malackáink is ide.

Bubka, az első kedvenc

Több, mint két éve került hozzánk az első malacunk. Igazából ajándékként kaptam. Akkor még nem gondoltam, hogy ebből egy életforma, vagy másnéve őrület lesz. Mindig kertes házban éltem, így mindig volt legalább egy kutyám. Beköltözvén a városba, illetve szolgálati lakásba nem tehettem meg, hogy kutyám legyen. Ez nagyon rossz érzés volt. Nem is bírtam sokáig (fél évig). December elején arra jutottam, hogy nekem állat kell. Ha nem lehet kutyám, akkor valami más (csak ne macska). Egy ismerős megjegyezte, hogy hörcsöge volt/van, erre már nem emlékszem. Akkor merült fel bennem az ötlet, hogy na ez az ami nekem kell. A párom kitalálta, hogy jó rendben, akkor kapok egy hörcsögöt. Körülnéztünk az állatkereskedésben. Már akkor is a tengerimalac tetszett jobban, de ő azt mondta, hogy hörcsög inkább. Elérkezett a nagy nap, ami december 23-a volt. Alig vártam, hogy menjünk végre az állatkereskedésbe az állatkámért. Megérkeztünk, és kiderült, hogy elfogyott a hörcsög. Áttelefonált a srác a másik üzletbe, hogy ott van-e még. Nem volt. Utána héten jött volna csak höri. Kicsit elszontyolodtam. Aztán jött a nagy kérdés, hogy malacka van-e. Az eladó közölte, hogy van. Na gondoltam, mégis malacka lesz ebből. A párom elmosolyogta magát, hogy jó akkor legyen malac. Azon a napon a fellegekbe voltam, mivel elmondhattam, hogy van állatom.
Szerelem volt első látásra, imádtam. Élete során kétszer szült nálunk. Az első alma maradt csak életben. A második meghalt tavaly tavasszal, ami után nem sokkal ő is meghalt. Mindig ő volt a fönök. Ő állt az első helyen, hiszen ő volt az első. Tüdőgyulladásban hallt meg. A legrosszabb, hogy folyamatosan hordtuk szurira az állatorvoshoz. Így tettünk aznap is amikor meghalt. Vártunk a váróban. Kivettem, hogy megnézzem, hogy hogy van, kicsit megnyugtassam. Mintha erre várt volna. Rámnézett szomorúan, majd a következő pillanatban meghalt a kezemben. Már nem kellett kivárni a sorunkat....

Íme egy kép róla:

Ismét munka. Sajnos reggel hatkor kelés volt. Ez az állatoknak is szokatlan volt, hiszen a két hét alatt megszokták, hogy későn kapnak reggelit. Ma reggel viszont már fél hét után náluk voltam. A szénát adtam nekik, amikor teljesen kitértek magukból. Össze-vissza ugráltak örömükben. Kb. mint akik sohasem kaptak még szénát. O'neil annyira örült, hogy úgy futotta a köreit, hogy a fordulókban oldalra felugrott, rúgott egyet a fába (aminek elég jól volt hangja) és futott tovább, majd a másik oldalon ugyanez. A többiek sem voltak semmik. Értetlenül és vigyorogva álltam előttük, hogy most biztos, hogy normálisak-e.

Tegnap délután elmentünk a "lucerna földünkre" lucernát szedni. Ami persze nem a miénk, ja és nem lucernaföld. Valamikor évekkel ezelőtt lucernát vetettek el, ami minden évben kihajt. A legszebb a dologban, hogy tavalyi évben ezt a régi szántóföld területet (ami a város kertvárosi részének a szélén van) felparcellázták, és eladták építési területként. Na mármost tegnap, és a megelőző napokban is itt szedtük a lucernát az állatkertnek. Itt tudjuk, hogy nem permeteznek, és nem benzingőzös. Az arra járkáló emberek érdekesen néznek ránk, hogy mit csinálunk, de sebaj, az állatok örömködve fogyasztják a friss zöldet. Tegnap jutott eszembe, ahogy szedtük a "mannát", hogy mi van akkor ha a földterület tulajdonosa arra jár? Lehet, hogy kapunk a fejünkre. Szóval, hogyha pár napig nem vagyok, akkor egy kis sült húst küldjetek nekünk a dutyiba. :))

Múlt héten szinte minden nap valamiért az állatorvosnál jártunk. A kiállításra kellett hatósági igazolás, Jennifer kapott egy kis szurit nagyon enyhe megfázás miatt, meg Baba extra hülyesége miatt (ha a gazdi beteg és fekszik, akkor ő is azt játsza - nem első eset). Pénteken ismét állatorvos. Viszont okoztunk egy kis meglepetést. A "Nagy Gazdi" szüleinél található kutyában kullancsot találtak, így megkértek minket, hogy vigyük el Bogit, a kutyát az állatorvoshoz. Mint aki rutinos állatorvoshoz járunk persze rögtön vállalkoztunk rá, bár még kutyával nem voltunk, ja és a kutya sem volt még soha az állatorvosi rendelőben (mindig csak a helyi kötelező oltásokon, ami kihelyezett). Már ott kezdődött, hogy megmondták a kutya tuti nem száll be velem az autóba. Aha, hát persze. A kutya elsőre beült velem. Volt meglepi.

Megérkeztünk az állatorvoshoz, kivártuk a sorunkat. Mi következtünk. Az egyik állatorvos(nő) nyitott ajtót, hogy mehetünk. Ránk nézett, majd a kutyára és közölte, hogy "De érdekes tengerimalac". Persze szakadtunk a nevetéstől, de vártuk is ezt a reakciót.

Bogiból kiszedték a kullancsot, majd kapott szurit és kullancsriasztót. A szuri mellékhatására felhívták a figyelmünket, hogy lehet, hogy a kutya hányni fog, de nyálzani biztos. Mondtuk, hogy hát nem baj, pár perc alatt úgyis hazavisszük. Mosolygot egyet ezen a doktornő, majd közölte, hogy ez a következő fél órában várható, ergo pont addig mi hazaérünk. NA HURRÁ! A nyálzás már nemsokkal a szuri után megkezdődött. Elővigyázatosságból leterítettünk egy zsákot a lábamhoz, ugye ahol a kutya csücsült. Egész uton kértem, hogyha lehet, akkor ne a cipőmet hányja le. Nem történt semmi. Bogi okos volt, és kitartott.

Az is biztos viszont, hogy többet nem ül be velem az autóba.

Ime egy kép Bogiról:

Hirtelen nem is tudom, hogy hol kezdjem. Nagyon sok írnivalom lenne, persze már fele rögtön nem jut eszembe, ha próbálom időrendbe szedni.

Jó pár malackánk új gazdira talált. Kaptam is már néhány helyről visszajelzést, aminek nagyon örültem. Elkerült tőlünk Mohita (akit nagyon-nagyon sajnáltam), Raul, Odin (a kicsi drágámat), Ixion és Neo. Hirtelen ők jutottak eszembe. Mohikáról kaptam is már képet.

 Jaranáról hallatott a gazdija, hogy éppen beteg. Remélem, hogy nagyon hamar meggyógyul. Örömmel olvastam, hogy egyre szebb lesz. :))

Vasárnap Tengerimalac kiállításon voltunk. Büszkék vagyunk, hiszen Oscar nagyon jól szerepelt. Wendyt vittük még el, akiről nagyon jókat mondott a bíró, de az apukájával nem vehette fel a versenyt. Megjegyzem az apuka lett a Best of Best (+még néhány cím), és megkapta a harmadik CR-jét, ami azt jelenti, hogy champion malacka lett. Apuka és lánya egymás melletti ketrecbe került. Néha arra figyeltem fel, hogy teljesen ugyanúgy feküdtek el. Nagyon kis helyesek voltak.
Na de visszatérek Oscarhoz. Ő az alábbi címeket zsebelte be: fajtagyőztes, fajtacsoport győztes, második helyezés a Baby Best in Showban, valamint harmadik helyezés a Best in Showban. Most persze dagad a mellünk.

Vasárnap egy új malackával bővült az állatkert. Nem, nem a tenyészet, az állatkert. Egy tüneményes malacka költözött hozzánk. Első látásra elbűvölt, beleszerettem. Aki ismer az tudja, hogy minden vágyam volt egy koronás malacka. Na most ez teljesült, amiért nagyon hálás vagyok Fonó Vivinek (Blue Sky Tenyészet).
Aki ismer azt is tudja, hogy szerettem volna olyan malacokat, akik von Werne tenyészetből származnak, szaténok, és krémek, vagy sárgák. Na mármost az új mali koronás, von Werne mali, szatén és nem utolsó sorban krém is. Egy malacba sikerült ötvözni mindent. Nagyon boldog vagyok. Ja, és arról még nem is írtam, hogy a malacka nagyon okos, nem fél, kezes, bátor. Egyszóval imádnivaló.

Három almot várunk még a nyár beköszöntéig. Reméljük minden rendben lesz.

Na mára, ennyi.

Íme pár kép a kiállításról:

Roddy, aki mindent vitt

 Oscar tesó az első képen, Oscar a másodikon 

 Az összemérés pillanata és a nyeremények:

Eltelt egy kis szünet amíg nem írtam. A héten még továbbra is betegállományban a gazdi, de legalább a honlapot tudom egy kicsit aktualizálni.

Pár dolog történt mostanában nálunk. De szép lassan mindent részletesen megtudtok.

Mindenkitől elnézést szeretnék kérni, aki várja a mindennapi történeteket. Nagyon sok írnivalóm lenne, de most egyenlőre az állatkert után a gazdit támadta meg egyenlőre "idegen" kor. Legalábbis a hétvégi ügyeletről úgy elküldtek szédüléssel, lázzal és szúró oldallal, ahogy illik. A gyógymód: nospa és lázcsillapító. Biztos normális egy jó pár napja tartó láz. De hát ők a dokik. Az állatorvos kedvesebbnek tűnik, lehet, hogy hozzá kellene mennem?

Na, egyszóval, amíg nem leszek jobban, egy kis szünet következik.

Addig is az új pályázatot kiírom: "Legszívbe markolóbb történet" címen.

Nem rendhagyó. Itt történeteket várok, amihez egy-egy képet is küldjetek.

Nevezési határidő: 2008. április 30.

Őszintén bevallva, nem igazán volt energiám írni. A múlt hét eléggé megviselt, nem mintha ez a hét jobb lenne.

Röviden egy idézetet szeretnék írni, amit nagyon sokan ismerünk:

A mai bejegyzés címe elég sok mindent elárul. A mai mondatszerkesztési, és helyesírási hibáimért pedig előre elnézést.

Tegnapi napunk elég hosszú volt. Sissynél megindult a szülés, de nem ment rendben. Nem tudta sajnos megszülni a picijeit. Rögtön az állatorvoshoz futottunk. Ennek persze a fönököm örült nagyon, mikor közöltem reggel, hogy bocsi de most szülni megyünk, és nemsokára jövök. Több, mint két órát szenvedett több állatorvos jelenlétében Sissy, de az első baba csak nem akart kijönni. Próbálkoztak, hogy kihúzzák, de nem tudták elérni. Elég nehéz döntés volt, de a császármetszés mellett döntöttünk, látva, hogy nincs más esély. Persze fel lettem készítve (amit egyébként tudtam is), hogy lehet, hogy magát a műtétet sem bírja ki. Fél óra múlva jött ki az egyik orvos, hogy négy picit szedtek ki belőle. Mindegyik pici egy méhszarvban volt, és az elsőnek a feje visszafordult és emiatt nem tudott megszülni.

Hozzáteszem, hogy megnéztem a piciket, az egyik teljesen fehér volt, csak a fején és a fenekén volt egy kicsi lila és vörös rész. Ja, és lány volt ráadásult.

A műtét végén megkaptuk Sissyt, aki rengeteg gyógyszert és infúziót kapott. A műtétet elég jól viselte, de amikor elhoztuk még aludt. A doktornő mondta, hogy készüljünk fel a legrosszabbra.

Mindezzel egy órára végeztünk. Nem igazán akartam magára hagyni, így visszaballagtam a munkahelyre és közöltem, hogy akkor most szabadságot írok ki, mert délutánra is programom van.

Délután felébredt Sissy, aminek nagyon örültünk. Nem volt olyan pillanat, amikor valamelyikünk ne nézett volna rá, hogy él-e még. Este már mozgolodott, már amennyire bírt.

"Ha a reggelt megéri, akkor van esélye." Ez az egy mondat motoszkált bennem folyamatosan. Reggel rekordidőben már fennt voltam. Furcsa volt mert semmilyen nyöszörgést nem hallottam. Ki se mertem nyitni a szememet sem, gondolatban felkészültem, hogy már nincs velünk. Ezután néztem meg, hogy van. Érdeklődve nézett rám. Ennyire azt hiszem nem örültem még semminek.

Ma már dolgozni kellett, így ma a másik gazdi a soros a figyelésben. Ja, és persze délután doktornéni.

Tenyészetünk egy képpel benevezett a www.tengerimalacka.hu oldalon található fotópályázatba.

Nézzétek meg a képeket és szavazzatok!

A hétvégénk nagy része azzal ment el, hogy Sissy kisasszonnyal szemben ülve, feküdve figyeltünk, hogy akkor most mi lesz. Kegyetlenül tud szenvedni. Abban biztosak vagyunk, hogy nem sok van neki hátra, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy bármikor szülhet. Előző szülésénél is ugyanezt játszotta. Folyamatosan figyeltünk, minden kis rezdülésére rezdültünk mi is. Ez két hétig ment. Majd ammikor már megfenyegettük, hogy öt órakor indulás az állatorvoshoz, akkor öt óra előtt öt perccel elkezdett szülni. Egyszóval semmi jót nem várunk tőle. Ja, és mindezt tetőzi, hogy valami miatt most nem lehet hozzányúlni, mert rögtön hisztizik. Így most várunk, és figyelünk.

Szombaton az állatkert megkapta húsvéti ajándékát. Nem, nem nyuszit kaptak (bár már várom nagyon a lógófülü nyuszimat), hanem friss, vegyszermentes zöldség zöldjét (nem volt könnyű beszerezni). Az öregek már ismerték ők porszívó módjára pillanatok alatt felszippantották. A két legöregebb Baba és Jenny szerintem nem is rágott, mert mire egy másik malinak is adtam volna, már ismét ott álltak kunyizni. A fiatalok először csak nézték, hogy mi az, aztán rájöttek, hogy az finom, és ők is nekiláttak a finom falatoknak.

Pénteken még úgy voltam vele, hogy az állatkert helye nagytakarításon esik keresztül. Na ez az elmélet szombat reggel hiúsult meg. Látva a szakadó hóesést, úgy döntöttem, hogy nem hülyültem meg, és csúsztatjuk, hiszen nemsokára úgyis teljesen új és nagyobb helyet kapnak. Így maradt a sima takarítás, dédelgetéssel. Nem tudom, ki hogy van vele, de mindegyik malacomat imádom. Na jó, vannak fokozatok, de legszivesebben mindegyiket egész nap csak simogatnám. Persze ez nem lehetséges, bár néha valakit beviszek a munkahelyre (munkatársi unszolásra). Ilyenkor a malacka (illetve a hörink) szinte egész nap kinnt sétafikál az íróasztalon. Nem kell írnom ugye, hogy aznap a munka másodlagos. :)

Na meg hoztam már egy képet a legújabb kicsinkről Popeyről, aki leginkább Töki és Lilliput névre hallgat.

Közeleg a húsvét! Nem fogok jókat kívánni!

Minél közelebb jön a húsvét a kisgyerekek, nagyobbak egyre jobban unszolják a szülőket, hogy ők most nyuszit, vagy más állatot szeretnének. Mit csinál a jó szülő, hát bemegy az állatkereskedésbe és rájön, hogy a nyúl túl nagy, inkább kisebb állatot vásárol, ami a tengerimalac.

Szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani, hogy ez egy felelősségteljes döntés! Itt nem feltétlen a tengerimalacra gondolok, hanem a kisállatokra. Nem úgy van, hogy most megveszem, aztán utána kihajítom, meg különben is minek nekem egyáltalán élőlény. Ja, hát nem is kell vele foglalkozni, mert elvan magában.

Szerintem nagyon sokan gondolkoznak így. Mennyit lehet hallani, hogy húsvét után az állatokat viszik vissza? Rengeteget!! Mi az, hogy megveszünk egy élőlényt, aki valószínűleg örül, hogy végre valaki megszabadítja nyomorából, észrevették, egy kicsit is foglalkoznak vele? Ennyire felelőtlenek lennének az emberek? Sajnos a válasz igen!!

De inkább ne tegyék. A lehető legjobb megoldás, hogy a gyereket elviszik egy állatkertbe, vagy állatsimogatóba, ahol kiélheti rövid életű fellángolását.

Ha mégis hazavitte volna valaki ezeket a drága kisállatokat, akkor legalább arra vegye a fáradtságot, hogy utánanéz, hogy mit kell velük csinálni! Nem az állatkereskedésben elhangzott dolgokra kell hagyatkozni.

Annak idején, az első tengerimalacunk megvásárlásakor kb. ugyanezt tettük. Egyáltalán nem vagyok rá büszke, de így volt. Lehet, hogy ennek legnagyobb oka, hogy megbíztam a kereskedésben lévő alkalmazottban, aki egyben a munkahelyemen kollégám volt. Nem kellett volna. Rengeteg kérdést tettem fel neki: mit kell vele csinálni, mit adjak neki inni, enni, stb. Röviden összefoglalva a válasz: Vizet nem iszik az nem kell neki, a legkisebb akvárium tökéletesen jó neki, enni megfelelőek a magok, ja és salátát, uborkát, almát ehet.

Nagyon sok helyen ezt mondják, de ez nem így van!!!

Rövid tanácsok:

- szüksége van vízre,

- nem magevők,

- salátát, uborkát, káposztát, illetve minden k-betűs zöldséget kerüljünk,

- minimális helyigén 80×40 cm hely,

- mindennap kapjon szénát,

- társas lények, így nem elég az amit mi velük foglalkozunk => vegyünk kettőt már az elején!

Miért írtam mindezt le? Mert mostanában rengeteg olyan emberrel találkoztam, aki minden tudás nélkül kezdett bele az állatvásárlásba, és azóta sem nézett utána, elhitték amit az állatkereskedésben hallottak.

Tegnap este takarítás közben rá kellett jönnöm, hogy mindenképpen meg kellene már csinálni az állatkert új helyét. Jobban mondva a mostani egy átmeneti megoldás volt. Ahol most vannak az a tárolónak egy része, amely "szigetelést" kapott, illetve fűtést. A helyet kinőttük, de nem akartam addig bolygatni őket, amíg nem lesz melegebb, és a fűtés már nem kell. Na tegnap kiötlöttem, hogy a tárolónk egy másik részébe kerülnek át, ami az egyik legnagyobb. (Aki nem értené, nálunk a tároló rész három részre van osztva, mivel három lakáshoz tartozik, bár mindet mi használjuk) Gondolatban nagyon jól meg is terveztem, hogy hogyan, merre, mennyi. A célom, hogy mindenkinek nagy helye legyen. Ehhez pedig a mostani hely kicsi.

A legnehezebb a másik gazdinak előadni az újabb nagy ötletemet, aki számíthatott rá, mert már közel öt hónapja nem zaklattam építési, átépítési ötleteimmel. Persze mindezt tíz órakor előadni a legjobb. Meglepetésemre igen mondott, hogy jó rendben. Ekkor elmondtam újra, kicsit részletesebben. Akkor is ugyanazt a választ kaptam. Azt hiszem, hogy rendesen meglepődtem.

Így ma óriási tervezés lesz papíron, hogy akkor mit is szeretnék. Persze ez a művelet nem egy napos dolog lesz, főleg, hogy asztalos bevonását is lehet, hogy igénybe vesszük most először. Ráadásul amíg fűteni kell nem lehet átköltöztetni őket, mert a másik részben csak őszre szeretném a "szigetelést" megcsinálni.  Egyszóval új ötletek, új hely.

Tegnap az állatkert takarítást külön élveztem. Nem tudom mi volt a levegőben, de mindegyik malacunk őrült volt, de a maga mondján nagyon kedves. A legjobban Wendyt imádtam!! Győnyörű és kis kedves malacka lett belőle. Imádnivaló, ahogy az emberre nézz a bociszemeivel. :))

Senti pedig nem hazudtolja meg magát. Neki mindig mindent látni és tudni kell. Folyamatosan ágaskodva álldogált a ládája szélén, és nézelődött. Kb. ellenőrizte, hogy mindenki megvan-e, és hogy rendben kitakarítottam-e mindenkit. Nagy hóhányó, az biztos.

Ja, és nagyon csönden megsúgom, hogy honlapunkon is pár változás fog történni, csak érjem meg végre, hogy átkerült a honlap alá az új admin rendszer. Készül az angol, német nyelvű változat is már.

Végre elmondhatom, hogy teljesen nyugodt napunk volt. Azt azért megállapíthattam, hogy állatkertünk hihetetlen energiával rendelkezik.

A tegnapi nap eseményei közé a forgácsbeszerzés is hozzá tartozik. Múlt hét végén nem sikerült a megszokott helyeinkről forgácsot keresni, ezért a vésztartalék telefonszámot kellett elővenni. Jobban mondva kellett volna, ha szerény személyem nem rakta volna el a telefonszámokat. Persze ezt hétfőn bősz telefonálás követte. Azaz felhívni az egyik kolléganőmet, hogy legyen már kedves újra megadni az egyik asztalos telefonszámát, mert túlságosan ügyes voltam. Ezután végre hívhattam az asztalost, akihez egy kicsivel hét óra előtt meg is érkeztünk, mivel másik településen volt (ne képzeljetek nagy távolságot, csak kb. 10 km-t). A végeredmény: az autó tele van forgáccsal. --> Ma állatkert takarítás!

Jajj, most jutott eszembe, hogy szombaton Natalie új helyére költözött. Remélem hamar megszokja helyét.

Az új malackánknak megszületett végre a neve is. Elég nehéz szülés volt, mert nem találtunk hozzá illőt. A párom legkiválóbb ötlete a Pina Colada volt. Na erre közöltem, hogy azt már nem, gondolkodjon már el, hogy a beceneve mi lenne?! :))) Na a legvégén a Popeye nevet kapta.

A Magyar Tengerimalac Klub március 22-én és 23-án (Húsvét hétvége) 10-18 óráig kiállítást rendez Gyálon!

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! 

Ha szeretnél egy kellemes és nem mindennapi programot, gyere el és gyönyörködj a malackákban!

Szinte az összes fajtával találkozhatnak a látogatók: angol rövidszőrű, angol bóbitás, rex, US-teddy, abesszin, skinny, sheltie, texel, merinó, koronás, perui, alpaka stb.

A Klub tenyésztői szívesen állnak rendelkezésre az érdeklődők számára mindenben, ami a malackákkal kapcsolatos! A fajtatiszta tengerimalacok bemutatásától kezdve, tartási- és etetési tanácsadáson át, a körömvágásig bezárólag! :o)

A kiállítás időtartama alatt lehetőség nyílik vásárlásra is!

Helyszín:
Közösségi Ház és Városi Könvytár
Gyál, Kőrösi út 118-120

Ismét eltelt egy hétvége. Azt most nem írhatom, hogy nyugodtan telt. Pénteken este már felfigyeltem, hogy Minnie két ujjnyira ki van tágulva. Mégis úgy feküdtem le, hogy még pár napot biztos, hogy húzni fogja a fejemet. Szombat hajnalban felébredtem. Furcsa hangokra lettem figyelmes, jobban mondva több hangra. Viszont elgondolkodtam, hogyha Minnie megszült volna, akkor minimum három picinek kell lennie.

Aztán mégis meggyőztem magam, hogy forduljak meg az ágyon, hogy az ott lévő ládába benézzek. Hát jók voltak a sejtéseim. Először amit észrevettem, hogy egy óriási baba fekszik halottan a dobozban. De még volt mégegy baba. Rólam annyit tudni kell, hogy halott állathoz nem érek hozzá (ez alól kivétel volt Bianca és Sara, őket nem tudtam elengedni anélkül). Rögtön a páromnak szóltam, hogy azonnal keljen fel. Két baba született. Az óriási baba 130 gramm volt. Súlyra is nagy, de méretre még hatalmasabb volt. A másik egy kicsit kisebb 125 gramm. Mindkettő kisfiú. Valószínűleg a méretéből fogva lehetett gond a szülésnél, vagy nem bontotta ki időben. Érdekes, hogy egyáltalán nem ébredtem fel.

Letörtségemet egy kicsit fokozta, hogy nem igazán olyan szín jött ki amire annyira, de annyira vártam. Mindkét baba brindle lett. Aki életben maradt, és mai napig is jól van, abban egy két helyen találtunk fehér szálakat, illetve az orra hegyén van egy fehér kis vonal. Maga a pici gyönyörű. Hatalmas lógó fülek, kerek fej, óriási kifejező szemek. A rozetták aránylag jók, bár találtunk már most plussz rozettát. Csak ugye brindle. Ezt a vonalat úgy döntöttünk, hogy Bibi halála után nem visszük tovább. Ráadásul reménykedtem egy kétszínű kék-arany maliban. Hát nem jött össze. A lényeg, hogy mami és baba tökéletesen jól van.

Szombati napon ismét segítség érkezett hozzánk. A szombati nap feladata a mérés és az átrendezés volt. Jenifer kikerülhetett a többiek közé. Megtörténtek az idei első félév párosításai is, hiszen a nyárra nem szeretnénk babákat. Amidala valószínűleg mégsem vemhesült Zurtól, így O'neil mellé került, Hermione pedig Oscarral került egybe. A lányoknál is történt egy kis csere. A két örült nem igazán díjazta az ötletet, így inkább ketten maradtak. Ki a két örült? Jenny és Baba, a két nyugdíjas. Először szegény Mohita került melléjük, de ugye Jenny ki nem állhatja a vele egyszínű malacokat, így hamar kiderült, hogy szegénykét terror alatt tartják. Aztán következett Wendy, akit viszont Baba nem igazán hagyott békén, így hagytam őket kettesben. Persze mindezt Baba úgy konstatálta, hogy felháborodva nézett rám, hogy mit gondolok magamról, hogy bárkit is odarakok hozzájuk. Tegnap délután is még enyhén mérges volt (hihetetlen hogy tud nézni). Még egy látogatónk is megjegyezte, hogy hogyan néz. Ha ölni tudna a szemével, akkor biztos meghaltunk volna már.

Jajj, és majd elfelejtettem. Szombaton nagy nap volt. Igazi tavaszi. Ugyanis tyúkhúrt kaptak, egy jó nagy szatyorra valót. Ehhez persze kellett a jó idő is, hogy ne legyen vizes. Ilyen örömöt régen láttam náluk. Kb. a végre, végre, végre szó kurjongatása volt hallható tőlük.

A legfontosabb pedig, hogy Jar-Jar, mint utolsó beteg (legalábbis nem vettünk senkin észre betegség jelét) pénteken este megkapta az utolsó szuriját.